Az Országos Rajzfilmünnephez (is) igazodik a Fészekalja zenés mesesorozat a Ligneumban november 17-én, vasárnap délelőtt. Ezen a mesés délelőttön a Kockásfülű nyúl lesz a vendége a Soproni Egyetem rendezvényházának és a Botanikus kertnek. A kalandos történetben persze sok más állat és növény is helyet kap majd, mindezekhez pedig a Hunyadi AMI zenetanárai szolgáltatják a muzsikát – ezúttal a trombita lesz a középpontban. A gyerekek talán nem is tudják, hogy a városi környezetben élő „Kockásfülű nyúl” Sopronban nevelkedett, hiszen a mesefigura megálmodója és megrajzolója, Richly Zsolt soproni származású, családja ma is itt él a városban. Ez a minden bajban szívesen segítséget nyújtó önzetlen nyulacska erre a vasárnapra „hazaköltözik”, úgyhogy a mese és a kézműves foglalkozás után vele együtt barangolhatnak a családok majd a Botanikus kert vadregényes ösvényein… mindez óvodás és kisgyermekes családok számára mesés és minden tekintetben „zöld” program.
2024. november 17. vasárnap 10:00-11:30
Ligneum Rendezvényház (Bajcsy-Zsilinszky u. 4.)
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében