A Soproni Egyetem oktatói és a selmeci diáktradíciókat éltető hallgatók képviselői az idei évben is részt vettek az intézményünk jogelődjének otthont adó bányaváros, Selmecbánya szervezésében megrendezett „Akadémisták Selmecen” rendezvényen.
E találkozót 2006 októberében szervezték meg első ízben, amikor a „Deklaráció” ötödik évfordulóját ünnepelték mindazok, akik a Selmecbányán megalapított egykori felsőfokú szakképzés szellemi öröksége mellett kézjegyükkel is hitet tettek, s így formálisan is az ősi alma mater szellemi örököségét éltető intézmények sorába kerültek. E deklaráció tulajdonképpen nem más, mint „a híres selmecbányai Bányászati Akadémia szellemi örökség követőinek ünnepélyes nyilatkozata”, amelyet 2001. november 30-án írtak alá a Miskolcon, Sopronban, Leobenben, Ostravában, Kassán és a Zólyomban működő – bányászatot, kohászatot és erdészetet oktató – felsőoktatási intézmények karai, valamint Selmecbánya városa.
A programot hagyományos módon idén is a város polgármestere, Mag. Nadežda Babiaková asszony nyitotta meg a Városháza épülete előtt. Intézményünket Dr. Pásztor Enikő oktatási rektorhelyettes asszony, Dr. Dobay Beáta, valamint Dr. Bende Attila képviselte, míg a hallgatók részéről a Selmeci Társaság tagsága volt jelen a rendezvényen. A szellemi örökösök, az utódintézmények képviselői az alapító uralkodónő, Mária Terézia, valamint a neves bányász, erdész oktató elődök előtt tisztelegve helyezték el az emlékezés virágait, de nem csak rájuk emlékeztünk, hanem a Selmecbányán megalapított bányászati oktatást szolgáló tanintézet 1762 októberi akadémiai rangra emelésének évfordulójára is.

Ezt követően a bányász és kohász szakok utód intézményeinek képviselői az egykori Bányászati és Kohászati Palota aulájában, míg az erdészeti szakok az Erdészeti Palotában folytatták a megemlékezést, ahova fáklyás felvonulással, nótázva vonultak át az emlékezők. Egyetemünk képviseletében Dr. Pásztor Enikő rektorhelyettes asszony mondott ünnepi beszédet, amiben hangsúlyozta a Soproni Egyetem évszázados múltjához való ragaszkodásának jelentőségét, ami mélyen áthatja az intézmény mindennapjait. E páratlan hagyományrendszer méltán része nemzeti kulturális örökségünknek, olyan mérce, ami mindenkor igazodási pontként szolgál az oktatók és a hallgatók számára egyaránt, s ami a selmeci múltból táplálkozva szilárd alapot biztosít intézményünk fejlődéséhez.

Az ünnepség zárásaként újra felcsendültek az ősi himnuszok az egykori alma mater aulájában. A program zárásaként az egyetemek képviselői és Selmecbánya vezetése az egykori Szarvas szálló épületében vacsora mellett zárták az estét, bízva az újabb találkozás és közös ünneplés reményében.
„S ha visszatérünk újra
E vidám koszorúba,
Szóljon a dal megint;
Szerencse fel! fiúk.”
Írta: Dr Bende Attila
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében