A Déryné Program keretében színházi ősbemutató volt péntek este a Soproni Egyetem Erdészeti Múzeumában, a Templom utcai Esterházy-palotában.
A Lukácsy György forgatókönyvíró, filmesztéta által jegyzett Álmaimban Déryné című produkciót a Jászai Mari-díjas Kis Domonkos Márk, (akit legutóbb Sławomir Mrožek: Emigránsok című darabjában színészként láthattunk Sopronban) a Déryné Program igazgatója állította színpadra. A kiváló előadás színészei Tarpai Viktória, Kaszás Mihály, Erdélyi Tímea, Gulyás Gabriella, Losonczi Kata, Janka Barnabás és Kárpáti Barnabás. Az előadás dramaturgja Sényi Fanni, a jelmezek Árva Nóra nevéhez köthetőek, a zeneszerző Kerülő Gábor, míg a díszleteket az elmúlt évben a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Tóth Kázmér, a Soproni Egyetem egykori diákja, okleveles faipari mérnök, az Erdészeti Múzeum igazgatója álmodta színpadra.

Maga a történet színházról, a társulati lét mindennapjairól, nem mindennapi titkairól, valamint évszázados értékekről szól. Magát az ősbemutatót elsősorban a Soproni Egyetem hallgatói és dolgozói tekinthették meg, míg a szombat este fél nyolckor kezdődő előadásra az Esterházy-palota megnyitja kapuit a színházkedvelő nagyközönség előtt is.
Fotó, szöveg: Pluzsik Tamás
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Fa, Innováció és Jövőkép: Mérlegen a Soproni Egyetem sikeres éve
- A jövő erdeje, a jelen sikerei: Visszatekintés a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának mérföldköveire
- Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kíván a Soproni Egyetem!
- Nyílt nap a Soproni Egyetemen januárban – Élmény, tudás, jövő egy helyen
- Elhunyt Mastalír Ernőné Dr. Zádor Márta a Soproni Egyetem Központi Könyvtár ny. főigazgatója
- Élethosszig tartó tanulás: Sikeres félévet zárt a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Diákhagyományok a Soproni Egyetemen – Firmává avatták Edét
- Elhunyt dr. Verő József a Soproni Egyetem fizika tanszékének nyugalmazott professzora
- 2025-ben is Kerékpárosbarát Munkahely a Soproni Egyetem
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás