
Közösen indít mesterfokozatot nyújtó osztatlan gyógytestnevelő tanár és tanító alapképzési szakot az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Soproni Egyetem – erről írt alá megállapodást a két intézmény rektora július 23-án Egerben.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem fő képzési területe a pedagógusképzés, melynek teljes palettája elérhető a jelentkezők számára. Az Egyetemen tanulók jelenleg 17 közismereti tanári szak közül választhatnak. Az együttműködés eredményeképpen, sikeres akkreditáció után a felvételizők gyógytestnevelő tanár szakot is társíthatnak a testnevelőtanár szak mellé a jövőben Egerben – ismertette sajtótájékoztatón az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora.

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona kiemelte: a Soproni Egyetemmel kötött együttműködés révén nemcsak Egerben bővül a képzési kínálat, hanem Sopronban is elindulhat a tanítóképzés.
A közös képzések közös oklevelek kiadásával zárulnak. A rektor hangsúlyozta, a két intézmény nem versenytársként tekint egymásra, hanem azonos célért, a pedagógus-utánpótlás biztosításáért dolgoznak.
Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a közös munka révén Sopronba sok-sok év után újra „hazatérhet” a tanítóképzés, s a jövőben e szakot is kínálhatják a jelentkezőiknek.
A közös munka kapcsán, úgy fogalmazott, a két borvidéki intézmény tudását, erősségeit, hagyományait összevonva egy igazán remek „cuvée” születhet az egyetemek által.
Fotó: Szántó György
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében