
A Színház-és Filmművészeti Egyetem Nyári Akadémiájának idén a Soproni Egyetem campusa ad otthont. A soproni Nemzetközi Színházi Műhely csoportfoglalkozásain az SZFE oktatói közül többek között Vidnyánszky Attila, Berettyán Nándor, Horváth Csaba és Ilja Bocsarnikovsz is részt vesz.
A két felsőoktatási intézmény partnerségének köszönhetően török, grúz, francia, orosz és magyar diákok érkeztek tanáraikkal együtt a Hűség városába. A nemzetközi színházi workshopok hétfőtől szombatig zajlanak.
Az összesen 100 fős nemzetközi alkotóközösség 5 csoportban dolgozik napközben a Soproni Egyetem épületeiben. Délelőttönként tanáraik vezetésével gyakorolják, hogyan tudnak legjobban bánni érzéseikkel, gesztusaikkal, egész testükkel.
A munkanapok második felében már nemzetközileg is vegyes csoportokat alkotva, a Szentivánéji álom tematikája nyomán dolgoznak együtt színházrendező szakos hallgatók vezetésével. A művész közösség estéi is izgalmas programokat tartogatnak. Szerdán például a soproni Esterházy Palota Erdészeti Múzeumban egy különleges ősbemutatót tartanak számukra: Fejes Szabolcs, az SZFE harmadéves színházrendező szakos hallgatójának, rendezésében Erkel Ferenc Bánk Bán operájának nyomán visznek színre egy bábopera előadást.
A színművész és színházrendező hallgatók az egyhetes kurzus és közös munka végére több kisebb előadást hívnak életre, amelyeket június 29-én szombaton, a műhely zárásaként fognak bemutatni. A záróeseményen részt vesz Prof. Dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora is. Külön érdekesség, hogy a helyszínen alakul ki az előadások koncepciója, szövege, sőt még a díszletek is. Az SZFE Nyári Akadémia Nemzetközi Színházi Műhelyének külföldi és hazai diákjainak Sopronnal és a város által kínált programokkal is lesz lehetőségük megismerkedni az itt töltött idő alatt.
Fotók: Színház- és Filmművészeti Egyetem
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében