Tizenegyedik alkalommal gyűltek össze a világ minden tájáról a szakemberek, hogy részt vegyenek a Soproni Egyetem, a WOOD K Plus ausztriai kutatóintézet, a göttingeni Georg August Egyetem és a Faipari Tudományos Egyesülettel (FATE) által szervezett kétnapos Lombosfa konferencián, ahol nem csak előadásokat hallgathatnak meg, hanem tapasztalatokat is cserélhetnek a kutatómunkában elért eredményekről.
A szervezők elmondták: A lombosfa ágazat helyzete Európában az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül, köszönhetően a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatoknak és a természetes anyagok iránti növekvő keresletnek. Emellett a lombosfákból készült termékek, mint például a bútorok, padlóburkolatok és építőipari anyagok, egyre népszerűbbek a környezettudatos fogyasztók körében, tovább erősítve az ágazat piaci pozícióját.
A kétévente megrendezésre kerülő konferencia immár több mint két évtizede a lombos faanyagok kutatásával, feldolgozásával és kereskedelmével foglalkozó szakemberek nemzetközi találkozóhelye.

- A konferencia egyik legfontosabb célja, hogy találkozóhelyet biztosítson a lombos faanyagokkal foglalkozó kutatóknak, illetve az ipar világában dolgozóknak, akik első kézből tájékozódhatnak azzal kapcsolatban, hogy a lombos faanyagok terén mik a legújabb kutatási eredmények. Mi kutatók pedig kérdéseket tehetünk fel és meghallgathatjuk az ő elképzeléseiket, fejlesztési terveiket. Ez egy olyan hely, ahol nagyon intenzív és hatékony tudásmegosztás és szakmai összefogás történik - mondta el Prof Dr. Németh Róbert, a Soproni Egyetem tanára, a konferencia főszervezője.
A lombos fa rengeteg kutatnivalót ad, hiszen a tulajdonságaik rendkívül egyediek. Sűrűsége, szilárdsága, színe, tartóssága, sokkal változatosabbak mint a fenyőké. Miután ebből a fajta fából is rengeteg termék készíthető, az eltérő tulajdonságok feltérképezésétől a feldolgozásán át, egészen a terméktervezésig rengeteg speciális feladat van velük - tette hozzá a szakember.
A rendezvény további fontos célja a szakmai kapcsolatok bővítése, a lombosfákkal kapcsolatos problémák és lehetőségek felvázolása, valamint közös kutatási programok indítása.
A Sopron TV tudósítása az alábbi linken látható:
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében