
Megverte a Veszprém csapatát a bronzéremért vívott párharcban a SMAFC kosárlabdacsapata, így a soproni gárda állhat a dobogó harmadik fokára az NBI/B Zöld csoportjában.
Az első veszprémi mérkőzést a hazaiak nyerték, ám a soproni visszavágón a SMAFC nyert, így a harmadik mérkőzés döntött: a Veszprémben vívott párbajban hatalmas küzdelmet vívott a soproni gárda a bronzéremért, amit végül megszereztek!
- Hatalmas öröm, hogy érmes helyen végzett a csapat! Titkon bíztunk már egy ideje abban, hogy döntőt játszhat a csapat, de azt gondolom, a fiúk mindent kihoztak ebből a szezonból, amit csak lehetett. Külön öröm, hogy a két utolsó összecsapásra az a soproni csapat tudott felállni, ami még ennél nagyobb eredményre is képes lehet - fogalmazott Horváth József, a SMAFC elnöke. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy a bronzérem mögött mekkora munka van, Farkas Dávid edző és a csapat tagjai a maximumot adták az idei szezonban.
Farkas Dávidot a mérkőzés után meglepetés várta az öltözőben: ugyan nem pezsgővel, hanem vízzel, de játékosaitól megkapta a győztesnek járó hidegzuhanyt. Nem bánta...
- Hosszú és nehéz szezonon vagyunk túl, de az eredmény most kárpótol bennünket. A mindent eldöntő mérkőzésen sem adta könnyen magát a Veszprém: fizikális, gyors meccs volt, az utolsó percig küzdöttek ellenfeleink az éremért. De ez most már a miénk! - mondta fáradtan, de örömmel Farkas Dávid. A veszprémi összecsapáson is volt miért izgulnia: kipontozódás és sérülés is nehezítette csapata dolgát, de végül 87-101-re nyert a SMAFC. S most csak ez számít!
- A nehézségek leküzdésében már rutinunk van - vette át a szót a csapatkapitány, Kovács Benedek, utalva arra, hogy nem mindig tudtak teljes kerettel kiállni a mérkőzésekre. Sikerüket ennek ellenére abban látja, hogy csapatként tudtak működni, segítve, pótolva, erősítve egymást. A pályán tökéletes volt az együttműködés.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében