
„Sound of Earth University of Sopron”- védjegy oltalom alatt álló megvalósítási program született a Soproni Egyetemen. A programot egy nagyszabású gálakoncerten mutatták be először éppen egy hete. Az intézményben folyó fenntarthatósági munkát most egy kisfilmből is megismerhetik az érdeklődők, melyet a Soproni Egyetem a saját YouTube csatornáján is közzétett.
Májusban pedig Áder János, a Kék bolygó alapítvány életre hívója valamint Ürge-Vorsatz Diána, klímakutató is az egyetemre érkezik.
Az egyetem szakemberei a fenntarthatósági kritériumokon nyugvó, rendszerszemléletű megközelítést alkalmazva dolgozták ki a Soproni Egyetem Fenntartható Egyetem Modelljét. Ehhez csatlakozik a megvalósítási program. Az intézményben zajló munka, kutatások és intézkedések szerves egésszé állnak össze, a fenntarthatóság gyakorlati megvalósítása és fejlesztése érdekében. Cél a zöld infrastruktúra fejlesztése és a társadalmi szemléletformálás. Mérföldkövei pedig a nettó zéró klímasemlegesség, a klíma- és természetpozitivitás, valamint a környezettudatosság üzenetének közvetítése.
Az intézmény munkája az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak mindenkori figyelembevételével zajlik. Az érdeklődők számára színes információs felület a h">ttps://greenuniversity.uni-sopron.hu weboldal, mely bemutatja hazánk legnyugatibb „Zöld Egyetemét”.
A Soproni Egyetem immár többszörösen megmérettette magát sikeresen egyetemi világrangsorokban. A klasszikus rangsorok mellett, Zöld Egyetem filozófiája okán a fenntarthatósággal kapcsolatos ranglistákba való besorolások (GreenMetric, THE Impact Rankings) is kiemelt szerepet kapnak.
A Soproni Egyetem 2022-ben a Nemzetközi Zöld Talár Díj nyertesévé is vált. Az Oxfordi Egyetem pedig ugyancsak két évvel ezelőtt invitálta az intézményt alapító tagként a Természetpozitív Egyetemek Szövetségébe is.
A Soproni Egyetem így méltó helyet kínál hazai, természet-és környezetvédelemmel, fenntarthatósággal foglalkozó előadásoknak, programoknak.
Május 15-én a volt köztársasági elnök, Áder János érkezik a Soproni Egyetemre. A SopronFest szervezőivel közösen rendezett podcast beszélgetésen részt vesz Steigervald Krisztián generációkutató is. Az izgalmas programra a LIGNEUM rendezvényházban 17 órakor kerül sor.
Ugyancsak a SopronFest bemelegítő hetében tartja meg előadását Ürge-Vorsatz Diána is. A fizikus, klímakutató szakember május 16-án csütörtökön délután 15 órakor várja az érdeklődőket a Soproni Egyetem campusán.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében