Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Oktatónk előadása a digitalizáció pedagógiai hatásairól

Bekecs7 slider.jpg

Kütyügenerációk - Digitális kultúra és óvodai nevelés a 21. században címmel tartott nagysikerű előadást Kissné Dr. Zsámboki Réka, Karunk tudományos és külügyi dékánhelyettese a 2024. április 4-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bekecsen megrendezett Óvodavezetők Országos Szakmai Egyesületének konferenciáján.

A II. Rákóczi Ferenc Informatika és Matematika Tagozatos Általános Iskola és Szakgimnázium aulájában közel száz óvodavezető vehetett részt a szakmai előadásokon. A hivatalos megnyitó ünnepségen Dr. Bodnár László, Bekecs Község Polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd Sóváriné Kiss Erika az Óvodavezetők Országos Szakmai Egyesületének elnöke szólt a megjelentekhez. A nap folytatásában Dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár, majd Dr. Lebanov József, a belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárság főosztályvezetője, illetve Szent-Gály Viola az Oktatási Hivatal szakmai tanácsadója osztotta meg gondolatait az óvodai nevelésről, a pedagógusok bérezéséről és teljesítményértékeléséről, valamint Az óvodai nevelés országos alapprogramjának máig ható értékeiről. Az előadások egybehangzó üzenete volt - az óvodapedagógus hivatás tisztelete és elismerése mellett - a 21. századi társadalmi és kulturális változásokat reflektív módon követő szakmai-módszertani megújulás.

FOTÓGALÉRIA

Cikk nyomtatása E-mail