Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

A 17. Képzés és gyakorlat konferencia a számok tükrében

001 (1).JPG

Dédanyáink, ükanyáink korába repülünk vissza az időben, ha elképzeljük, milyen régen is volt az, amikor 125 évvel ezelőtt, 1899-ben Sopronban megindult az óvópedagógus-képzés. Ez emberi léptékkel nézve sok idő, jelentős távlat a történelemben. Ehhez képest az idén 17. alkalommal megrendezett Képzés és Gyakorlat Nemzetközi Neveléstudományi Konferencia még szinte gyerekcipőben jár, bár lassan-lassan átlépi a felnőtt kor határát.

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógia Kara által – a MATE közreműködésével – április 25-én rendezett konferencián felvetett témák, az ezeket bemutató 146 tudományos előadás olyan régi és új kérdéseket helyezett fókuszba, amelyek nagyobb részét már bő évszázaddal ezelőtti elődeink is értették volna. Az előadók több oldalról járták körül azt, hogy miként lehet családi, bölcsődei, óvodai, iskolai keretek között segíteni a gyermek, a növendék fejlődését; hogyan kell válaszolni korunk olyan jelenségeire, sürgető problémáira, mint amilyen a digitalizáció előretörése vagy a környezetünk védelmével kapcsolatos kihívások.

A 19. század végén épp úgy, mint most, a 21. század elején, fontos kérdés az is, hogy milyen legyen a pedagógusképzés; hogyan lehet a gyerekek érdeklődését felkelteni a világ megismerése iránt; miként végezhet eredményes támogató munkát a gyógypedagógus; hogyan alakítható ki és tartható fenn az egészséges állapot; milyen módszerekkel, eszközökkel ösztönözhető a nyelvtanulás; vagy, hogy milyen a hatékony pedagógiai kommunikáció. Ez utóbbi, a sikeres kommunikáció, a tudományos párbeszéd érdekében a hazai kutatók mellett kilenc országból Sopronba érkezett előadók a 21 szekcióban tartott magyar, angol, német nyelvű előadásaikkal nagyon sokat tettek: az eredményeik bemutatása mellett vitáztak és érveltek, kérdeztek és feleltek.

A konferencia csak egy, csak egyetlen nap volt, csak egy pillanat az idő tengerében. A szervezők reményei szerint azonban olyan nap, amelyre sokáig, akár évekig is lehet és érdemes lesz majd visszaemlékezni. A 17. Képzés és Gyakorlat Nemzetközi Neveléstudományi Konferencia véget ért ugyan, de megnyitotta a lehetőséget olyan újabb kutatói kapcsolatok, szakmai együttműködések előtt, amelyek átvezethetnek minket a múltból a jövőbe.

GALÉRIA

Cikk nyomtatása E-mail