Népes kínai delegáció, a Shangdond Erdészeti Tudományos Akadémia vezetői látogatottak a Soproni Egyetemre.
A vendégeket Prof. Dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes köszöntötte, majd mutatta be a Soproni Egyetem gazdag múltját, jelenlegi működését, jövőbeni terveit és a fenntarthatóság területén elért kiemelkedő nemzetközi eredményeit, amelyek a kínai delegáció elismerését is kivívták. A vendég delegáció részéről Prof. Wu Dejun a Shangdond Erdészeti Tudományos Akadémia elnökhelyettese adott tájékoztatást intézményük mindennapjairól, annak sajátosságairól majd felvázolta a tervezett kooperációban rejlő lehetőségeket.
A felek által aláírt kétoldalú partnerségi megállapodás, amely a csereprogramokon és közös kutatásokon túl az innovációra is összpontosít, hangsúlyozza az egyetem aktív részvételének lehetőségét a tervezett Kína-Közép-Kelet-Európa Ipar-Oktatás Integrált Fejlesztési Központban. A kínai delegáció részletes tájékoztatást kapott az egyetem karjainak és intézményeinek képviselőitől a Soproni Egyetem sokszínű képzéskínálatáról, azok egyediségéről és az együttműködésben rejlő kapcsolódási lehetőségekről.
A Soproni Egyetem és a kínai Shangdond Erdészeti Tudományos Akadémia közötti együttműködés fontos mérföldkőnek számít a két intézmény közötti szorosabb kapcsolat kialakításában. Mindez lehetőséget ad az oktatás, kutatás terén történő tudásmegosztásra, közös innovációkra, valamint az együttműködés bővítésére további területeken, ezzel is elősegítve az átfogóbb nemzetközi kapcsolatokon alapuló fenntartható fejlődést.
Az M1 Hiradó tudósítása 12.50.-től az alábbi linken látható:
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek