
2023-as teljesítménye alapján a Soproni Egyetem elnyerte a Haladó Kerékpárosbarát Munkahely fokozatot. A Soproni Egyetem, mint Zöld Egyetem, működése során a fenntarthatóság elveit követi. Olyan intézkedések bevezetésére törekszik, amelyek ténylegesen hozzájárulnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez és a klímacélok eléréséhez, ezért is fordít kiemelt figyelmet a fenntartható, zéró-emissziós közlekedésre, hozzájárulva ezzel is az élhetőbb és egészségesebb környezethez.
A tavalyi évben 15. alkalommal hirdette meg a közlekedésért felelős tárca a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a címmel azon önkormányzatokat, vállalatokat és közintézményeket ismeri el, melyek a környezetbarát közlekedést támogatják, intézkedéseikkel, programjaikkal a kerékpárral történő munkába járást segítik elő. A pályázat céljai között szerepelt az alkalmazott pozitív kerékpárosbarát fejlesztések, megoldások felkutatása, a tapasztalatok feldolgozása és a jó gyakorlatok bemutatása. A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet online felületén 29 település és 37 munkahely adta be pályázatát a „Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely 2023” címre.
Egyetemünk az RRF-2.1.2-21-2022-00011 projekt keretében 2023-ban 19 db trekking kerékpárt és szükséges kiegészítőket (sisak, láthatósági mellény stb.) szerzett be, melyeket négy karának és központi szervezeti egységeinek dolgozói igényelhettek munkába járáshoz illetve szabad használatra. Ez az intézkedés azon kívül, hogy szén-dioxid elkerülést jelent, kifejezetten pozitívan hat az emberi egészségre is. A kerékpáron közlekedő kollégák a reggeli aktív mozgás következtében frissen és lendületesebben állnak neki munkahelyi teendőiknek.

A kerékpáros munkába járás illetve az egyetemi épületek közötti közlekedés támogatására korszerű biciklitámaszok is elhelyezésre kerültek, emellett fedett kerékpártároló, valamint zuhanyzási lehetőséget biztosító öltöző is létesült. Továbbá két kerékpáros szervízoszlop is rendelkezésre áll, így helyben nyílik lehetőség kisebb karbantartási munkák elvégzésére.
Az infrastrukturális beruházások mellett, természetesen nagy hangsúlyt fektettünk a tudatformálásra valamint a közösségi programokszervezésére is. „Tekerj velünk Selmecig!” programunk keretében – melyhez az ország bármely egyeteme csatlakozhatott – a résztvevők egy hónapon keresztül gyűjtötték a megtett kilométereket ezáltal virtuálisan akár Selmecig is eljuthattak.
Egyetemünk nyertesként egy éven keresztül használhatja a „Haladó Kerékpárosbarát Munkahely” címet és logót, azonban további kerékpárok beszerzésével, fejlesztésekkel és újabb programok szervezésével célunk, hogy a kitüntető cím a következő években is a Soproni Egyetemet illesse.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek