
Komoly előkészületeket követően, igazi színházzá átvarázsolt teremben várta a közönséget a Nemzeti Színház előadása a Ligneum Rendezvényházban.Az óriási sikert hozó produkcióban Molnár Ferenc két komédiájának ötvözetét, az Egy, kettő, három - Az ibolyát, tekinthette meg a publikum.
Az est első felében Norisson szerepében Schnell Ádám remekelt, a Jászai díjas színművész feledhetetlen alakítást nyújtott. A darab rendezőjeként és egyik főszereplőjeként a Titkárt alakító Rátóti Zoltán, Kossuth- és Jászai díjas érdemes és kiváló művész ragadta magával a közönséget.

Az Ibolyában Kristán Attila és Rácz József játszotta a főszerepeket, akiket szintén vastapssal jutalmazott a telt házas közönség.
A darabban a Nemzeti Színház oszlopos tagjai mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékei is részt vettek.
Az előadás a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és az SZFE együttműködésében valósult meg, amelynek következő eseményeként 2024. április 18-án 19 órától a Székek, tragikus tréfa egy felvonásban c. darab várja a színház kedvelőit.

Fotók: Pluzsik Tamás/Soproni Egyetem
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében