
A magyarországi felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek tavalyi 126 ezres száma idén kisebb csökkenést mutat, de a 121 ezer felvételiző 2024-ben különösen annak ismeretében tekinthető rendkívül biztatónak, hogy a felvételiző korosztály összlétszáma csökken. Az Oktatási Hivatal által a 2024. februári jelentkezések összesítése alapján közölt adatok azt mutatják, hogy a Soproni Egyetemet első helyen megjelöltek száma idén is rendkívül magas. Közel 1500 jelentkező szeretne szeptembertől itt tanulni. Különösen népszerűek a pedagógusképzési alapszakok, elsősorban az óvodapedagógus, a csecsemő- és kisgyermeknevelő, a gyógypedagógia és szociálpedagógia, ami nem meglepő, hiszen 2024-ben országos viszonylatban a duplájára nőtt a két évvel ezelőttihez képest a pedagógusképzésbe jelentkezők száma. Kiugróan népszerű idén is a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának levelező tagozata a pedagógusképzésben Sopronban és Tatán egyaránt, de a sportszervezés és szakoktató alapszakokat is sokan választották. Az erdőmérnöki, a természetvédelmi, a földmérő és földrendező, a vadgazda mérnöki, valamint a faipari mérnök szakok továbbra is sok elsőhelyes jelentkezői számot produkáltak. Idén is várhatóan sokan érkeznek a tervezőgrafika, a kommunikáció- és médiatudomány, a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás, valamint a pénzügy és számvitel alapszakokra. A mesterszakok esetében 2024-ben is rendkívül sok az első helyen a Soproni Egyetemet megjelöltek száma a neveléstudomány, a közgazdásztanár, a mérnöktanár, a termékmenedzsment és -marketing szakokon.
A felvételizők március 25-től július 10-ig tölthetik fel a még hiányzó dokumentumaikat a Felvi.hu oldalra és ugyaneddig módosíthatják a megjelölt szakok sorrendjét is.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A jövő erdeje, a jelen sikerei: Visszatekintés a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának mérföldköveire
- Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kíván a Soproni Egyetem!
- Nyílt nap a Soproni Egyetemen januárban – Élmény, tudás, jövő egy helyen
- Elhunyt Mastalír Ernőné Dr. Zádor Márta a Soproni Egyetem Központi Könyvtár ny. főigazgatója
- Élethosszig tartó tanulás: Sikeres félévet zárt a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Diákhagyományok a Soproni Egyetemen – Firmává avatták Edét
- Elhunyt dr. Verő József a Soproni Egyetem fizika tanszékének nyugalmazott professzora
- 2025-ben is Kerékpárosbarát Munkahely a Soproni Egyetem
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás
- Madárvadászatok múltja és tanulságai – Új vadászattörténeti album bemutatója a Soproni Egyetemen