Az erdők meghatározzák a 21. századi emberiség jelenét és jövőjét – kezdte megnyitó beszédét Zambó Péter, erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Sopronban. Az Agrárminisztérum szakembere ökológiai és össztársadalmi szempontból is kiemelkedő jelentőségűnek tartja az erdők ügyével – mint a „nemzeti zöld vagyonnal”- foglalkozó Erdészeti Tudományos Konferenciát. A kétnapos rendezvényen az erdészet, a környezet- és természetvédelem, vadgazdálkodás, geomatika, erdőpedagógia témáiból válogathatnak az érdeklődők.
„A 9. alkalommal megrendezett konferencia nemcsak tudományos esemény, hanem lehetőség a találkozásra. A kutatók a gyakorlat képviselőivel találkozhatnak és inspirálódhatnak egymástól” – hangsúlyozta köszöntőjében az Erdőmérnöki Kar dékánja. Dr. Heil Bálint elmondta, a Soproni Egyetem unikális kara, az Erdészeti Tudományos Intézettel és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen szervezte meg a kétnapos rendezvényt. 2022 óta az Agrárminisztérium és az erdőgazdaságok fontos partnerei, támogatói a konferenciának.
Az első nap délelőttjének plenáris előadásait Dr. Borovics Attila, az ERTI főigazgatója kezdte meg. 2024-ben 106 előadásnak ad helyet a konferencia a Soproni Egyetem campusán. A résztvevők a helyszínen vagy online is követhetik a legfrissebb eredményeket felvonultató beszámolókat.
Fontos témák például – a teljesség igénye nélkül – az aszály, az erdők klímaváltozásra való reakciójának vizsgálata, drónok alkalmazása az erdészetben, az inváziós fajok ellen való védekezés, a természeti értékek megőrzése vagy a genetikai vizsgálatok.
A 2024-es évi Erdészeti Tudományos Konferencia előadásainak összefoglalói már letölthetők az Erdőmérnöki Kar honlapjáról.
https://emk.uni-sopron.hu/erdeszeti-tudomanyos-konferencia-2024
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében