A Magyar Olimpiai Bizottság 23 felsőoktatási intézménnyel írt alá együttműködési megállapodást szerdán, a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepség keretében a MOB Kettőskarrier-programjának kapcsán.
A Soproni Egyetemet dr. Katona György oktatási rektorhelyettes, a SMAFC 1860 Soproni Egyetemet Horváth József elnök képviselte, hiszen kiemelkedő sportdiplomáciai sikert elérve egyedüli egyesületként Magyarország legrégebbi sportszervezete is az aláírók között szerepel.
A Magyar Olimpiai Bizottság szeptember végén mutatta be Kettőskarrier-programját, amelynek küldetése, hogy a sportolóknak segítsen céljaik elérésében (legyen szó fizikai vagy mentális segítségről), illetve segítsen abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, illetve a sport és a munka között. A program része, hogy az élsportolók akár egyéni tanrend mellett mindenképp továbbtanulhassanak a versenyekre, vagy éppen az olimpiára való felkészülés mellett – ennek eredményeképp született meg a megállapodás szerdán 23 felsőoktatási intézménnyel: köztük 22 egyetemmel és egy főiskolával.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében