A „Természetesen Zene!” hangversenysorozat novemberi koncertjén a Zeneakadémia 3 fiatal muzsikusa 3 zongoratrióval és új névvel várja a soproni zenebarátokat.
A Ligneum Rendezvényházban november 15-én 19:00 órakor a Trió Mikrokozmosz fantázianevű formáció lép a közönség elé. A most harmadéves zeneakadémisták ugyan évek óta együtt muzsikálnak, nevet mégis csak nemrégiben választottak maguknak. A Mikrokozmosz trió tehát Sopronban „debütál”, de a névválasztás mögött sok közös hazai és külföldi koncertélmény van már. A trióban Fóris Zsófia hegedűn, Forgó Boglárka csellón, Lescsinszky Áron pedig zongorán játszik majd a Ligneumban.
A fiatalok többször felléptek a Zeneakadémián, a Magyar Zene Házában, nyáron a Művészetek Völgyében, Prágában és Németországban. Nemrégiben elnyerték a IX. Országos Kamarazene Verseny első díját, februárban pedig a Weiner Leó verseny fődíját és közönségdíját is megkapták. November közepén a soproni zenebarátok és a cseh-szimpatizánsok szívét is meghódíthatják. Műsorukon ugyanis 3 cseh komponista 3 zongoratriója lesz hallható: Dvořák, Martinů és Smetana művei szólalnak meg a Soproni Egyetem rendezvényházában.

Bérletek már csak korlátozott számban vásárolhatóak a soproni egyetem webshopjában, a helyszínen 3.000.- Ft-os áron lehet alkalmi belépőt váltani – úgyhogy aki nem akar lemaradni, annak érdemes időben a Ligneumba érkeznie!
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Soproni Egyetem együttműködésében életre hívott „Természetesen zene!” fantázianevű hangversenysorozat a vizsgaidőszak után, 2024 február 28-án folytatódik majd: akkor a Zeneakadémia Szaxofon kvartettje játszik majd modern műveket és klasszikus átiratokat. Az októberi nyitóhangverseny tapasztalata ezúttal is azt ígéri: a klasszikus klassz!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében