
"Eredmények és tapasztalatok az egyetemek fenntarthatóvá válásának folyamatában” címmel rendeztek konferenciát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az eseményre szinte napra pontosan egy évvel a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformájának 2022. szeptember 22-i megalakulása után került sor. A rendezvényen a platform 14 tagegyeteméből 11 képviseltette magát,
9 egyetem előadói számoltak be arról, hogy ki, mit tart fontosnak, hogyan tesz a fenntarthatóság egyetemi megvalósításáért, illetve milyen eredmények születtek, hol tart a folyamatban, milyen erőforrásai vannak.
A Soproni Egyetemet Dr. Polgár András habilitált egyetemi docens képviselte. Az Erdőmérnöki Kar kutatója elmondta, a Soproni Egyetem valóban az élvonalban van hazánkban zöld környezeti adottságaival és szellemiségével, fenntarthatósággal kapcsolatos tudáskincsével. ”Eredmények és tapasztalatok az egyetemek fenntarthatóvá válásának folyamatában” című előadásában elhangzott, hogy intézményünk múltjából adódóan, szellemiségében mindig is magáénak tudta a „Zöld Egyetem” koncepciót, valamint azt, hogy a soproni az első magyar alapító tagsággal bíró egyetem a Természetpozitív Egyetemek Szövetségében.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében