
1873. szeptember 26-án született Roth Gyula a Soproni Egyetem jogelődjének meghatározó professzora.
A Soproni Egyetem Botanikus kertjében található Roth szobor előtt rövid ünnepség keretében emlékeztek a Kossuth Díjas egyetemi tanárra. Az eseményen Dr Facskó Ferenc, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Dékáni Hivatalának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd idézte fel a neves tudós életútját:
„Roth Gyula életútja Sopronból indult és Sopronban fejeződött be. A Líceumban letett sikeres érettségi után a selmecbányai Akadémia hallgatója lett, ahol 1896-ban sikeresen államvizsgázott.
Gyakorlati munkáját Erdélyben kezdte, de 1904-ben már ismét Selmecen volt, az Erdészeti Kísérleti állomás munkatársaként. Itt indította be erdőművelési kísérleteit, és elsőként hívta fel a figyelmet szálaló erdőre, mint a tartamos erdőgazdálkodás és az „örök erdő” egyik lehetséges megvalósítási módjára.
1907-től már az Akadémián is tanított.
Az intézmény Selmecbányáról való kényszerű költözésekor kitartóan kardoskodott a mellett, hogy a főiskola Sopronban, szülővárosában kapjon elhelyezést.
A nemzetközi szaktekintély kitűnő nyelvismerettel rendelkezett, s így 1929-ben alelnöke, 1932-ben elnöke, később örökös díszelnöke volt az erdészeti kutatóintézetek nemzetközi uniójának, a IUFRO-nak. Sopronban Roth Gyula tanszékvezető egyetemi tanár lett, vezette az Erdőműveléstani Tanszéket, melynek gondozásában akkor a vadgazdálkodással-vadászattal kapcsolatos tárgyak oktatása is zajlott. 1937-38-ban betöltötte a József Nádor Műszaki Egyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Kar dékáni tisztét.
Munkásságát 1955-ben Kossuth-díjjal ismerte el a magyar állam.
Sírja Sopronban, az Evangélikus temetőben található. „

Roth professzor szobránál az Erdőmérnöki Kar koszorúját helyezte el dr. Heil Bálint dékán, valamint a szellemi örökséget tovább vivő két intézet igazgatója prof. dr. Lakatos Ferenc és prof. dr. Jánoska Ferenc továbbá a tisztelet és az emlékezés virágait a Roth család jelen lévő tagjai.

Az ünnepség az Erdész himnusz közös eléneklésével zárult.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében