Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Soproni hallgatók az Egyetemi Tájfutó Európabajnokságon

Az idei évben a svájci St. Gallen illetve a környező alpesi falvak adtak otthont az Egyetemi Tájfutó Európabajnokságnak. A verseny augusztus 23-28. között került megrendezésre, ahol a Soproni Egyetemet Bálint Benedek és Tőczik Vendel képviselte. Tájfutó élversenyzőként már volt alkalmuk nemzetközi versenyen részt venni és nagy megtiszteltetésnek vették, hogy idén első alkalommal a Sopronin Egyetemet is képviselhették.

Beszámoló: Programunk egy 10 órás vonatúttal vette kezdetét, melynek végén a rendezők nagy szeretettel vártak minket. A regisztráció után elfoglaltuk szállásunkat, majd a magyar csapat többi tagjával egy közös, esti átmozgatással zártuk a napot.

Másnap a terepbemutatóké volt a főszerep. Délelőtt egy, az erdei középtávra releváns terepen futhattunk, ahol a haladást nagyban nehezítették a mély árkok és a térdig érő szeder. Délután St. Gallen egyik külvárosában a sprint terepbemutatón vettünk részt. Este az esemény megnyitójával zárult a nap, ahol köszöntötték a résztvevőket és hivatalosan is kezdetét vette az Európabajnokság.

Pénteken a sprint selejtezővel kezdetét vette a megmérettetés. A selejtezőnek St. Gallen Rotmonten nevű városrésze és az egyetemi kampusz adott otthont. A pályák elején technikai kihívást és odafigyelést igényelt a szűk utcákban való tájékozódás. Ugyanakkor a döntőbe való bejutást mégis a pálya második felében lévő jelentős szintkülönbség határozta meg. Két külön selejtezőben indultunk és mindketten sikeresen kvalifikáltuk magunkat a délutáni döntőbe.

A döntő pályáinak a belváros adott otthont, ahol a meredek lépcsők és áthatolhatatlan falak jelentettek kihívást a versenyzőknek. Az erős, 102 fős mezőnyben Vendel az 53. Benedek az 57. helyen végzett.

eb2futok.jpg

Szombaton az erdei számmal folytatódott a verseny. A versenyt a Gais falucskája mellet lévő erdős hegyen rendezték meg 1000-1100 m-es tengerszintfeletti magasságon. A futást nehezítette meredek hegyoldalak, mély árkok, valamint a helyenként felnőtt aljnövényzet is. Szerencsére a terepbemutatón tapasztalt rengeteg szedernek itt csak kis nyomát érzékeltük. Benedek egy magabiztos futással a 45., míg Vendel egy darázscsípés ellenére is a 49. helyen tudott végezni.

Az utolsó versenyszám egy 2x2-es sprintváltó volt Appenzell városkájában. A versenyt nehezítette, hogy az előző napokban megszokott 32 fokos hőséget egy 14 fokos szakadó esős idő váltotta fel. Emiatt nagy kihívást jelentett a két futam között az izmok melegen tartása és a sérülések elkerülése. A férfi kategóriában nagyon sok jó csapat képviselte egyetemét. Igyekeztünk a legjobb formánkat hozni, így mindkettőnknek a váltófutás sikerült a legjobban. Ez végül az előkelő 18. helyet jelentette egyetemünk számára. 

Este a záró ceremóniával ért véget a verseny, ami után a versenyzők a banquetten lazíthattak egy kicsit a kimerítő hét után. 

 Számunkra ez egy hatalmas élmény volt, ahol sok tapasztalattal és rengeteg csodás élménnyel gazdagodtunk. Megtisztelő volt az egyetemünket egy ilyen rangos eseményen képviselni és köszönjük a lehetőséget összemérni tudásunkat Európa legjobbjaival. 

 

Tőczik Vendel és Bálint Benedek

Cikk nyomtatása E-mail