Képzeljünk el egy magyar fociválogatottat, ahol olyan játékosok játszanak, mint Zrínyi Miklós, Dobó István, János Vitéz, meg a három Baradlay-fiú, a kapuban pedig Nemecsek… Akiket a kötelező olvasmányainkból ismerünk, vagy kellene ismernünk. Rajtuk a nemzeti színű mez, előttük a feladat: egy vesztes meccs után újra győzelemre vinni a magyar focit. Ezt a pár napot írta papírra Gabnai Sándor legújabb regényében.

„Jelenetenként egy-egy újabb játékos kerül elénk, akinek ügyes-bajos dolgainak megoldásában mindig egy másik csapattag mutat segítséget, aki aztán a következő fejezet főhőse lesz. Ezért ennek a regénynek nincs egy, esetleg kettő – három főszereplője, hanem főszereplő minden szereplő; az alapregények főszereplői ők, és ebben a tulajdonképpeni összefonódott láncolatregényben is azok lehetnek. Így vonulunk végig a regény során az egész válogatotton, a kezdőkön és a kispadosakon egyaránt, és mindegyikükhöz közelebb kerülve akár még el is kezdhetünk drukkolni nekik, hogy a végén, a nagy mérkőzésen majd győzzenek.”– írja a szerző, aki gyerekkorában falta a kötelező olvasmányokat és – minden bizonnyal – szurkolt is a meccseken. Hogy miként fér össze a sport és az irodalom, mi az értéke a „kötelező”, a „hazai” és a „küzdés” szavaknak – ez is kiolvasható a Mellőzendő kötelezők c. regényből.
Gabnai Sándor - aki jelenleg Balatonfüreden és Dörgicsén szolgál evangélikus lelkészként – egykori szolgálati helyén, Sopronban is bemutatja a könyvét szeptember 12-én kedden 18:00 órai kezdettel a Ligneumban (a Soproni Egyetem Botanikus kertjében). A könyvbemutató beszélgetést Major Mihály vezeti.
A helyszínen a Cédrus Könyvesbolt jóvoltából kötet is vásárolható, a szerző szívesen dedikálja is azokat.
És hogy mi lesz annak a döntő mérkőzésnek a vége? Hogy az a nagyon várt győzelem sikerül-e nekik, az legalább olyan megoldatlan kérdés, mint az, hogy vajon azok-e a legalkalmasabb kötelező olvasmányok, amelyek jelenleg a NAT részét képezik. Vajon (Jókai) „Mór megtette a kötelességét, a mór mehet?” (Gabnai Sándor)
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében