
2023 szeptember 14-én és 15-én jön a II. Soproni Egyetemi Napok!
Biztosítsd be már most a helyed!
Elindult a nyilvános jegyértékesítés a SEN.HU weboldalon és az Egyetemi Webshopban a Soproni Egyetem népszerű könnyűzenei fesztiváljára. A tavalyi rendezvény sikere után idén a szervezők nagyot léptek előre, hiszen Magyarország és a soproni egyetemisták legkedveltebb előadói érkeznek a Soproni Egyetemi Napokra.
2023. szeptember 14-én csütörtökön visszatér a tavalyi fesztiválon nagy sikert arató Blahalouisiana és érkezik az évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő Bëlga zenekar.
Szeptember 15-én a II. SEN vendége lesz Manuel! Majd a péntek este megkoronázásaként korunk egyik legismertebb és legkarakteresebb előadója Beton.Hofi! áll színpadra
A négy húzónév mellett helyi DJ-k szórakoztatják majd a közönséget a Soproni Egyetem campusán.
Az esemény célja két napra összehozni az itt végzett korábbi hallgatókat, továbbá az újonnan felvételt nyert fiatalokat is összekovácsolni idősebb társaikkal. Kiemelten fontos törekvés, hogy a város és az idelátogató vagy később a Soproni Egyetemre készülő fiatalok is bepillantást nyerjenek a több évszázados intézmény életébe.
Az étel és italkínálatról sem feledkeznek meg a szervezők meg: igazi „lounge” hangulat fogadja majd a vendégeket.
A fesztivál ideje alatt Sopronban, az Ady Endre út 5. szám alatt várja a beléptető kapu a nagyközönséget. A két kollégiumépület között most még csak egy parkoló található, de szeptember közepétől már állni fog a fesztiválsátor és új képet mutat majd a terület. A kapunyitás időpontja mindkét nap 17 óra. Érdemes már most feljegyezni, a SEN-nen a buli korábban kezdődik: 20:00 órakor már nagykoncerttől lesz hangos az Egyetem környéke.
A II. Soproni Egyetemi napok titkos tipp az őszi rendezvények palettáján, hiszen a terület méretéből adódóan igazán közel kerülhet a közönség a kedvencekhez. Olyan könnyűzenei fesztivál, mely valóban a mai fiatalok ízlését tükrözi, hiszen a hallgatók előzetesen szavazhattak a fellépőkre. A szervezők szeretnék megmutatni a hallgatói életet a soproni középiskolásoknak is, hiszen ők lesznek a jövő egyetemistái. A Soproni Egyetem családiassága, hagyományainak összetartó ereje a Soproni Egyetemi Napokat is áthatja- ez teszi majd igazán egyedivé!
A II. SEN egy mai, trendi esemény az Alma Mater egyre bővülő kulturális kínálatában, mely elsősorban a fiatalokat szólítja meg.
Érdemes figyelni tehát a Soproni Egyetem programjait az intézmény weboldalán vagy a Soproni Egyetemi Programok Facebook oldalon is!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében