Immáron másodszor adott otthont a Soproni Egyetem június 26. és június 28. között az Inváziós Erdei Fajok szakemberei részére rendezett éves konferenciának. Az esemény célja ezúttal is az volt, hogy az erdőben előforduló inváziós fajokkal kapcsolatos tudást megosszák egymással a résztvevők, valamint az ellenük való védekezés modern lehetőségeit is feltárják.
Drónokkal műholdas felvételekkel és más digitális megoldásokkal is vizsgálják az erdők egészségi állapotát melyek célja hogy időben észrevegyék és megelőzzék az erdő pusztulást a Soproni Egyetemen megrendezett háromnapos tudományos találkozón számos technikai újításról is hallhatnak a szakemberek.
- A konferencia egy olyan éves rendszerességgel visszatérő találkozó eleme, ahol az ENSZ Élelmezésügyi Szervezete a FAO által támogatott és részben létrehozott hálózat tanácskozik - mondta Prpf. Dr. Lakatos Ferenc a Soproni Egyetem külügyi és kutatási rektorhelyettese.
A konferencián Albánia, Grúzia, Moldova, Kirgizisztán, Norvégia, Szerbia, Törökország, Ukrajna képviselői vettek részt személyesen, de online is csatlakoztak az előadásokra, például Svédországból.

A szakmai napon a Soproni Egyetem bemutatta, hogy milyen új technológiák állnak rendelkezésükre a távérzékelés, a drónok, a légi felvételek segítségével ahhoz, hogy megtudhassák milyen egészségi állapotban van egy erdő, ott milyen problémák léphetnek fel és mindezt időben hogyan tudják a megfelelő módon kezelni. A résztvevők szerdán terepen nézhetik meg azokat a területeket, amelyeket a légi felvételeknek köszönhetően már láthattak.
A Sopron TV tudósítása:
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében