
Nagy fába vágta a fejszéjét áprilisban a Soproni Egyetem: 3 helyszínen több mint 30 programmal várta a fesztiválozókat, a fiatalokat, a családokat, a kultúrabarátokat. A zöld törekvések szinte mindenütt jelen voltak, bár az alapcél az volt: a világra nyitott és sokszínű egyetem üzenetét sugallják a programok.
Az egyik legnépszerűbb helyszín a Botanikus kert volt, ahol a fesztivál minden napján más-más témájú sétákat hirdettek a szervezők. A tematikus programok vezetői az egyetem oktatói, hallgatói és munkatársai voltak – mindenki a saját szakterületének megfelelő útvonalon vezette a lelkes közönséget. A „Sétálj a kertben!” sorozat stílusosan a Föld Napján indult, megalapozva az egész hét ökológiai egységét. Szerveződött séta a ritka fafajok és az éppen virágzó egyedek nyomában, a kertben élő rovarokat és madarakat fürkészve, de téma volt a szoborpark és az egykor itt működő kaszárnya is.
A 100 éves Botanikus kert adott otthont a Könyv Világnapján az „Olvass a kertben!” délutánjának is, ahol két könyvbemutató, könyvvásár, szókereső játékok és a parkban itt-ott fellelhető könyvek várták a látogatókat. Ezen a napon a Műemlék könyvtár féltett kincsei is feltárulhattak, a Ligneumban pedig a selmeci hagyaték legszebb botanikai könyveiből rendeztek be kamaratárlatot.

A „Természetesen Veled!” mottóval meghirdetett REformáló családi nap is nagy sikert aratott. A Petőfi Emlékév tiszteletére a reformkor és más re-irányzatok voltak a középpontban. A rendezvény a zöld szemléletre, az újrahasznosításra és a természet tiszteletére tanította a családokat – mindenkit a maga nyelvén. A gyerekek játékos feladatok során ismerhették meg többek között az év fáját, halfaját és pillangóját. A „Zöld Egyetem” partnereként „Zöld Kezek” sokasága képviselte a környezettudatosságot a kertben: olyan vállalkozások, egyesületek és civil szervezetek jöttek el bemutatkozni, akik mind a környezettudatos életvitel népszerűsítésén fáradoznak. Házi készítésű finomságok, természetes alapú kozmetikumok, bio termékek és környezetkímélő közlekedési alternatívák is megjelentek a kert ösvényein, illetve a Ligneum karzatán. Aki a folyamatok háttere iránt is érdeklődött, vetített képes kiselőadásokon bővíthette ismereteit az egészséges táplálkozás, a vegyszermentes háztartás vagy éppen az újragondolt ruhatár kapcsán.
Ugyancsak jól debütált az Esterházy palota, mint kultúr-tér. Itt kora esténként az „Ecseteljünk!” sorozat keretében művészetre kikacsintó, de tudományosan is helytálló programok zajlottak egy héten át. A Föld napján családoknak és turistáknak, hétköznap délelőttökön pedig a „fenntarthatósági témahét” keretében iskolás csoportoknak mutattak zöld utakat a múzeumpedagógusok és a felkért egyetemi oktatók. Az „Ecseteljünk!” estéin pedig kerekasztalbeszélgetés, kiselőadás, szalonnakóstoló, festészeti bemutató és koncert váltogatta egymást – mindezt a környezetre való érzékenyítés jegyében. A legérdekesebb program a Sopronban először megszervezett „Pecha kucha”-est volt, ahol az egyetem valamennyi kara reprezentálta magát érdekes témákkal. Szóba került a zöld család, a zöld erkély és a kertművészet, és bemutatkozott az ARTiquarium, a Botanikus kerti növényházból megálmodott kiállítótér is.

A fesztivál helyszínén, ahol 3 napon át könnyűzenei koncertek szórakoztatták a közönséget – az egyetlen művészeti projecttel és aktivitással a Soproni Egyetem volt jelen. Az Alkalmazott Művészeti Intézet koordinálásában egy közösségi festés zajlott, ahol minden fesztiválozó ott hagyhatta a keze nyomát egy óriási fa táblán. A soproni emlékeket generáló projecthez természetesen bőr- és természetbarát festékeket használtak a közreműködők.
Az Egyetem által meghirdetett „SopronJÓLfest” egyik programja túlmutat a SopronFest napjain. Az intézményhez kapcsolódó művésztanárok felajánlásáiból egy jótékonysági képárverést szerveződik 9 művész 15 tárgya kerül az online árverésen licit alá, a befolyt összegből pedig az őszi szemeszterben falusi kis óvodákba visznek művészeti nevelési programot a pedagógiai és a művészeti karok közreműködésével.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A jövő erdeje, a jelen sikerei: Visszatekintés a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának mérföldköveire
- Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kíván a Soproni Egyetem!
- Nyílt nap a Soproni Egyetemen januárban – Élmény, tudás, jövő egy helyen
- Elhunyt Mastalír Ernőné Dr. Zádor Márta a Soproni Egyetem Központi Könyvtár ny. főigazgatója
- Élethosszig tartó tanulás: Sikeres félévet zárt a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Diákhagyományok a Soproni Egyetemen – Firmává avatták Edét
- Elhunyt dr. Verő József a Soproni Egyetem fizika tanszékének nyugalmazott professzora
- 2025-ben is Kerékpárosbarát Munkahely a Soproni Egyetem
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás
- Madárvadászatok múltja és tanulságai – Új vadászattörténeti album bemutatója a Soproni Egyetemen