TOUR-IZMOS Egyetemfoglaló vetélkedő

egyetemfoglalóNagy érdeklődés övezte a 2018. december 13-án megrendezett, immár 7. Egyetemfoglaló vetélkedőt, melyre idén rekordszámú, 22 csapat érkezett Sopronból, Győrből és Fertődről a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának Aulájába. A rendezvényen ezúttal a fenntartható turizmus került a középpontba.

A versenyre a középiskolások előzetes feladatként csapatukat, illetve városuk egy-egy kiemelkedő turisztikai nevezetességét bemutató kisfilmet készítettek. A hosszabb időt igénylő projektfeladat keretében a diákok több szempontot is figyelembe véve egy elképzelt helyszínre álmodtak meg a látogatókat megmozgató turisztikai attrakciót. A lázas munkát időközben pluszpontokat érő borítékvadászat játékkal szakították meg. Az itt talált pontokat Fortuna segítségével egy virtuális szerencsekeréken meg is sokszorozhatták a legügyesebbek. A vetélkedőn plakátot is készítettek a versengők, majd elképzeléseiket, ötleteiket 5 percben szóban is prezentálták a csapatkapitányok.

egyetemfoglalóI. helyezett lett a Soproni Széchenyi István Gimnázium ÖKOQUARTET csapata lett.

A II. helyezést a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma „A kedvenc csapatom” fantázianevű négyese szerezte meg.

A III. helyen két csapat osztozott, a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Back to the Nature, illetve a Soproni SzC Porpáczy Aladár Szakképző Iskolája, Kollégiuma és ÁMK-ja Zöldászok nevű csapata.

Támogatóinknak köszönhetően minden csapat értékes nyereményekkel térhetett haza.

Ezúton is gratulálunk a csapatoknak és a felkészítő tanároknak!

Köszönjük a szervezők, a segítők és a zsűri munkáját!

Reméljük, hogy a diákok és a felkészítő tanárok is egy élményekben gazdag napot töltöttek el a Soproni Közgázon, és szeretettel várunk vissza mindenkit a következő Egyetemfoglaló vetélkedőre.