Képzési struktúra


A doktori képzés célja elsősorban a jövő kutató-oktató szakembereinek tudományos felkészítése. A képzési rendszerben különösen nagy jelentőségű azoknak az ismereteknek és képességeknek az elsajátítása, amelyek a magas szintű hazai és nemzetközi szakmai, illetve tudományos tevékenység folytatásához nélkülözhetetlenek.

A Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola négy éves képzése két fő szakaszra és három szintre tagolódik. Az első szakaszhoz két szint tartozik, ahol:

  • - az első szint (1-2.szemeszeter) minden résztvevő számára alapozó jellegű módszertani és elméleti képzést tartalmaz kötelező tárgyak oktatásával. A magyar és idegen nyelven oktatott alapozó tárgyak keretében a hallgatók egyrészt különböző kutatási megközelítéseket ismernek meg, másrészt a társadalomtudományokban, kiemelten a gazdálkodástan területén specifikusan használatos kutatási módszereket és technikákat sajátítanak el.
  • - a második szint (3-4. szemeszter) valamely szakterületen átfogó jártasság megszerzését teszi lehetővé a kötelező és az általános látókört bővítő, szabadon választható tárgyak oktatásán való részvétel, valamint egyéni kutatómunka révén. A kötelező és fakultatív tárgyak szükség szerint magyar és idegen nyelven kerülnek oktatásra. A komplex vizsga letételével zárul ez a szint és az első szakasz.
  • A harmadik szint, azaz a második fő szakasz (5-8.szemeszter) lényegében a fokozatszerzési eljárás folyamata, amely magában foglalja az értekezés elkészítését, munkahelyi vitáját és nyilvános védését. A doktori képzés ideje alatt az értekezés elkészítéséig a doktorandusz egyéni kutatást folytat témavezetője irányításával, a kutatási eredményeiről minden félév végén beszámol.

A három szint időben összesen 4 évet, 8 szemesztert foglal magába. Az első szakasz végén, vagyis a 4. aktív félév után kell a komplex vizsgát letenni. A sikeres komplex vizsga utáni két évben, a második szakaszban a képzés középpontjában a doktori értekezés elkészítése és megvédése áll. A publikációs tevékenység folyamatos feladat a képzés során.

Az első szinthez kapcsolódó alapozó tárgyak a következők:

  • A kutatásmódszertan alapjai 
  • Statisztikai elemzések elmélete 
  • Statisztikai elemzések gyakorlata 
  • Statisztikai programcsomagok alkalmazása

A második szinthez kapcsolódó, programonként eltérő, kötelező szakmai tárgyak a következők:

Vállalkozás gazdaságtan és menedzsment program

A program célja a vállalkozások, üzleti szervezetek gazdálkodásának átfogó elemzése, a várható fejlődési tendenciák feltárása, az új üzleti, vállalkozási elméletek elsajátítása és alkalmazása a gyakorlatban. Kiemelt szerepet játszik a stratégiai menedzsment döntésmechanizmusának feldolgozása, továbbfejlesztése és a gyakorlati alkalmazásból adódó problémák vizsgálata. A program lehetőséget nyújt a doktoranduszoknak szervezetfejlesztés, a korszerű vállalatvezetés ismereteinek elsajátítására, a téma magas szintű tudományos feldolgozására és empirikus vizsgálatok folytatására.

Kötelező tárgyak:

  • Vezetés és szervezés 
  • Stratégiai- és változtatásmenedzsment 
  • Vállalati gazdaságtan 
  • Kvantitatív módszerek az üzleti területen

Marketing program

A program lehetőséget ad a marketing elméleti és gyakorlati elemeinek elsajátítására, felkészíti a doktoranduszokat a piaci jelenségek, a versenyhelyzet, a környezetelemzés, a termék-, ár-, értékesítés- és kommunikációs politika, a piaci stratégiai kérdések tudományos szintű elemzésére. Kiemelten foglalkozik az e-marketing, az e-business módszereivel, továbbá a korszerű marketing kommunikáció eszközrendszerével.

Kötelező tárgyak:

  • Marketingstratégiai gondolkodás és gyakorlat 
  • A marketingkutatás aktuális kérdései 
  • Marketingkommunikáció 
  • A marketing és a minőség összefüggései

Pénzügyi program

A program a nemzetgazdaságok és a vállalatok pénzügyeit az életpályájuk szinte teljes körét felölelve vizsgálja. A nemzetgazdaságok pénzügyei elsősorban a prosperálás és a hanyatlás szituációjára fókuszálnak, míg a vállalatok működésének pénzügyi szemléletű szakaszolása az alapításuk és működésük megkezdésére, vagyis a ’start up’ pénzügyekre, a korai és az érett növekedés pénzügyeire, a stabilitás és a stagnálás pénzügyeire, valamint a hanyatlás, vagyis a válság pénzügyeire terjednek ki, az utóbbi tartalmazza a csődpénzügyeket is.

Kötelező tárgyak:

  • Nemzetgazdasági és vállalati életciklusok
  • Hagyományos és modern vállalati pénzügyek
  • Pénzügyi diagnosztika és tervezés
  • Értékalkotás növekedésben és válságban

Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás program

A program célja megismertetni a PhD. hallgatókat a nemzetközi gazdasági és piaci folyamatok elméleti kérdéseivel és eszközrendszerével. Továbbá, hogy alapos ismereteket szerezzenek a nemzetközi piaci stratégiák eddig feltárt és alkalmazott módszereiről, és hogy korszerű szemléletet sajátítsanak el. A nemzetközi versenyhelyzetnek, a globalizációnak, a nemzetközi gazdasági szervezetek irányításának, az üzleti élet szereplői viselkedésének és interkulturális vonatkozásainak, a gazdasági és politikai erőviszonyoknak, valamint a magyar gazdaság fontosabb nemzetközi gazdasági kapcsolatainak a tanulmányozása kiemelt figyelmet kap.

Kötelező tárgyak:

  • Nemzetközi gazdaság és gazdaságtan
  • Az EU regionális és világgazdasági szerepe
  • Nemzetközi politikai gazdaságtan
  • Nemzetközi pénzügyek

Humánerőforrás társadalmi–gazdasági összefüggései program

A program célja olyan doktori képzés megvalósítása, amely képessé teszi a fokozatot szerzett hallgatókat az emberi erőforrások társadalmi, kulturális és gazdasági hátterének, összefüggéseinek megértésére, elemzésére, új tudományos eredmények kidolgozására, a témával összefüggő magas szintű oktatási, kutatási, társadalomirányítási, közigazgatási tevékenység ellátására.

Kötelező tárgyak:

  • Szociálpszichológia
  • Demográfia
  • Társadalmi problémák
  • Regionális egyenlőtlenségek

A második szinthez kapcsolódó mindegyik programban szabadon választható tárgyak

A szakmai specializációtól független, szabadon választható tárgyak köre évente változhat a hallgatói érdeklődéstől, a nyelvi igényektől és a rendelkezésre álló oktatóktól függően. Általában a következő tárgyak közül lehet választani, amelyek egy része idegen nyelven is meghirdetésre kerülhet:

Döntéstámogató rendszerek és módszerek

  • Egészséggazdaságtan
  • Fejlődésgazdaságtan
  • Gazdaságföldrajz
  • Gazdaságszociológia
  • Ipar- és ipari vállalkozások
  • Kisvállalkozás-fejlesztési politika
  • Korai figyelmeztető, felismerő és előrejelző rendszerek
  • Mezőgazdasági vállalkozások gazdálkodása
  • Nemzetközi információs és kommunikációs rendszerek
  • Nemzetközi vállalati pénzügyek
  • Projektek menedzselése
  • Regionális és városgazdaságtan
  • Szervezetelmélet
  • Szervezeti magatartás és vezetés
  • Településszociológia
  • Település- és vidékfejlesztés
  • Termelés és innováció menedzsment
  • Természeti erőforrások
  • Üzleti gazdaságtan
  • Üzleti tanácsadás
  • Vállalati stratégia 
  • Vállalkozás-innováció
  • Változtatás- és tudásmenedzsment
  • Vezetői gazdaságtan
  • Vezetői számvitel és kontrolling

A fenti tárgyak oktatása az 1-4. szemeszterben történik. Az 5-8. félév önálló kutatásra és a tudományos értekezés megírására szolgál. A publikációs követelmény a képzés kezdetétől folyamatosan teljesíthető.

A kötelező szakmai és alternatív tárgyak azt a célt szolgálják, hogy a hallgatók a program végeztével eredeti kutatási eredmények elérésére képes szakemberekké váljanak.