2015.09.24. Elhunyt prof. dr. Horváth Gyula


Gyászol a Regionális tudomány, a KTK Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet


Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Horváth Gyula, az MTA RTB elnöke, az MTA Regionális Kutatások Központjának 15 évig volt főigazgatója, az MTA KRTK tudományos tanácsadója, a PTE egyetemi tanára, az MTA doktora tragikus hirtelenséggel tegnap este elhunyt. Október 4-én lett volna 64 éves.

MTA KRTK RKI gyászjelentése

"Horváth Gyula személyében olyan tudóst, tanárt, műhelyteremtő tudományszervezőt veszítettünk, aki nem csak közvetlen munkatársai, hanem a városa, régiója, a hazai, határon túli és európai kutatói közösség számára meghatározó és alig pótolható,

Horváth Gyula a magyar regionális tudomány nemzetközileg elismert vezető egyénisége volt. Kutatásainak középpontjában az európai, hazai és kárpát-medencei térformáló folyamatok feltárása állt. Rendkívül termékeny tudós volt, tudományos eredményeit több tucatnyi monográfiában, szerkesztett kötetben, sokszáz tanulmányban adta közre itthon és külföldön. Az intézeti kutatásokhoz számtalan alkalommal nyerte el hazai és külföldi tudományos alapok és alapítványok pénzügyi támogatását. Tudását a hazai területfejlesztési tervezésben, jogalkotásban, nemzetközi szakértői testületekben a regionális fejlesztéspolitika szereplői is gyakran vették igénybe.
Igazi iskola teremtő tudós volt, alapítója regionális doktori iskoláknak, egyetemi képzési programoknak, segítségével szerveződtek meg a regionális tudomány határon túli magyar műhelyei.Tudományos műhelyek és tudós generációk hálásak az általa nyújtott sok-sok segítségért.

Meghatározó személyisége volt a tudományos közéletnek.  A Magyar Regionális Tudományi Társaság alapító elnöke volt, a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság Építészeti és Területfejlesztési Albizottságának tagja. Az MTA Regionális Tudományi Bizottság elnöke, az Academia Europaea (London) és az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tagja. Tagja volt az Európai Tervezési Iskolák Európai Társasága végrehajtó tanácsának és az Európai Unió K+F Keretprogram regionális politikai értékelő bizottságának, hazai és külföldi folyóiratok szerkesztőbizottságainak.

Számtalan díj, elismerés között Széchenyi professzori ösztöndíjban, Pro Régió, Akadémiai és Széchenyi-díjban részesült.
Felfelé ívelő szakmai karrierjét, az MTA levelező tagságra való jelölését, az MTA KRTK főigazgatóságára benyújtott pályázatát, fájdalmas hirtelenséggel szakította meg a halál.

Horváth Gyulát gyászolja az intézeti kollektíva, a hazai és európai regionális tudományi közösség, a regionalizmus, és a decentralizáció iránt elkötelezettek széles tábora.

Az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete emlékét megőrzi és minden erejével azon lesz, hogy a közösen kitűzött terveket, célokat megvalósítsa. Hiánya fájdalmas, pótolhatalan, de egyben morális és szellemi ösztönzés a mű folytatására, a regionalizmus szellemiségének képviseletére.
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézetének kollektívája mély együttérzéssel osztozik a család gyászában.
Temetéséről később történik intézkedés.”

Csizmadia Zoltán