2015.06.09. PénzÜgyes Alumni délután – Sörgyári kirándulás


Kontrollingos és pénzügyes vezetők fogadták a KTK-s hallgatókat a Heineken Hungária Zrt.-nél 2015. június 9-én. 

A 2. Alumni délutánt a Kar Pénzügyi és Számviteli Intézetével közösen szerveztük meg, melyen hallgatók, doktoranduszok és oktatók is részt vettek.

A szakmai délután a soproni sörgyár megtekintésével kezdődött, melyhez mindenkinek be kellett öltöznie védőfelszerelésbe (lásd a képünkön) és úgy tekintettük meg a sörkészítés folyamatát a malátától a palackozó sorig. Ezek után három érdekes és aktuális előadást hallgattunk meg a kontrolleri, marketing, illetve pénzügyi és adózási területekről, ahol interaktív beszélgetés alakult ki vendéglátóink és a KTK-s csapat között. A helyhez méltóan a délután a sörgyár régi és új termékeinek kóstolásával fejeződött be, a megszokott, hagyományos ízek mellett az újdonságokba is belekortyolhattunk!

Ezúton is szeretnénk megköszönni vendéglátóinknak – Fülöp Erna kereskedelem és marketing támogató üzleti kontroller-csoportvezetőnek, Nadray Judit FSS irányítási és adózási menedzsernek, Bogárdi András termelési és logisztikai üzleti kontroller-csoportvezetőnek – és a Heineken Hungária Zrt.-nek a lehetőséget!