2015.05.09. Valete


Az egyetem Selmecről származó hagyományaiban élő soproni hallgatók, köztük a Közgazdaságtudományi Kar hallgatói, 2015. május 9-én búcsúztak Soprontól.

Újra virágba borultak a gesztenyefák, újra itt a valétálás. A valétálás ünnepét a már hagyományosnak mondható, 16. alkalommal megrendezett Ökörsütés vezette fel csütörtökön és pénteken, valéta-vetélkedővel és jótékonysági kerékpárhajítással.
Május 9-én aztán az időjárás is a naposabb arcát mutatta. 13 órakor, a bolondballagáson, a valétáló hallgatók különböző jelmezekbe öltözve, traktorok utánfutóin járták végig a várost.
E vidám karnevál után, az este a meghatódásé és az érzelmeké volt. Az egyetemi B épület előtt kezdődő ünnepélyes búcsúztatáson prof. dr. Lakatos Ferenc, az Erdőmérnöki Kar, dr. Alpár Tibor, a Simonyi Károly Kar és dr. Fábián Attila, a Közgazdaságtudományi Kar dékánja mondott beszédet. A ceremónián szintén búcsúztatott prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, valamint Bárdos Bence, a Selmeci Társaság képviseletében. Búcsúbeszédet mondott továbbá Takács Tamás a. Esperes úr, az Erdőmérnöki Kar valétaelnöke, illetve Bende Attila a. Professzor, a leendő erdész valétaelnök. A beszédek után a hallgatók valétamenete útnak indult, élén a szalamanderrel. Fáklyákkal vonultak végig a városon selmeci diáknótákat énekelve, a hozzátartozók és barátok kíséretében. A menet a Templom utcán keresztül kígyózott be a Fő térre, ahol dr. Fodor Tamás, Sopron megyei jogú város polgármestere, valamint Kiss Milán a. Oneil ezredes a Simonyi Károly Kar és Csigó Ádám a. ABSINTHe Mosoly a. Terézapu, a Közgazdaságtudományi Kar valétaelnöke mondta el búcsúbeszédét, osztotta meg az ünnepséggel kapcsolatos gondolatait. 22 órakor nyitotta meg kapuit a Simonyi Károly Kar és a Közgazdaságtudományi Kar hallgatóinak valétabálja a Közgazdaságtudományi Kar aulájában. A bált Szemerey Tamás nyitotta meg a Báli nóta intonálásával. 23 órakor az egyetemi Ürmös Tánckör szórakoztatta a jelenlévőket, az est további részében pedig a Continental Show Band gondoskodott a jó hangulatról. Éjfélkor került sor a szalaglevételre, amit prof. dr. Winkler András professzor úr vezényelt le. A búcsúnóta elhangzása után a balekok búcsúztatták Firmáikat, akik nehezen vették tudomásul, hogy diákéletük véget ér. Hajnali 2 órakor szolgálták fel a korhelylevest, amit a kifordított egyenruhájú filiszterek, balekok és szülők is jóízűen fogyasztottak.

Vivat Academia!
Jó szerencsét!

Isten éltesse a közgazdászokat!

Ódor István a. Felülmúlhatatlan szerencsehajhász a. Kapufvicc

Linkek: 

A képek megtekinthetők itt >>

A Kisalföld cikke képekkel >>