2015.01.27. Nyílt nap a KTK-n


Karunk 2015. január 27-én megrendezett második nyílt napja is jelentős érdeklődés mellett zajlott.

 

A rendezvényen ismét bemutattuk karunk szerteágazó képzési palettáját, gyakorlatorientált szakmai programjainkat, szakmai és emberi értékeinket, a Soproni Közgáz egyedülálló ösztöndíjprogramját, valamint a résztvevők bepillantást nyerhettek az egyetem sokszínű hallgatói életébe is.
A Kar Hallgatói Önkormányzata diákszemmel mutatta be a sajátos értékközpontú és emberarcú miliőt, a kiterjedt hallgatói lehetőségeket és a hallgatói életet, dékáni hivatalunk vezetője pedig a felvételi menetrendjéről adott részletes tájékoztatást. Az érdeklődők a négy alapszak (gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, nemzetközi gazdálkodás, marketing) részletes megismerése után hallgatóink vezetésével megtekinthették az egyetem botanikus kertjét és a kollégiumokat is.
Köszönjük, hogy meglátogattak minket, bízunk benne, hogy szeptemberben találkozunk!

Dr. Koloszár László