2014.12.05. A Mikulás járt a KTK-n is...


„Ide, azzAnya dógozójába jön a Mikujás...” – mondta egy csöppség a KTK portáján december 5-én 15.00 óra előtt pár perccel.

 

A dolgozók gyermekei, unokái és keresztgyermekei kíváncsian várták a Mikulást.

A Csemete bábszínház "Nyuszi karácsonya"című műsorát együtt izgulták végig, sőt, nagyon ügyesen segítettek a bábosoknak!

Az előadás után énekszóvak csalogatták, hívták a Mikulást, aki nehéz léptekkel meg is érkezett közéjük. Kedvességével lenyűgözte a gyerekek és elbűvölte őket azzal, hogy mindent tudott róluk. A sok dicséret mellett azért egy-két "rosszaságra" is fény derült. Volt olyan kisgyermek, aki a Mikulástól kapott csomagot verssel, énekkel vagy éppen a cumija átadásával köszönte meg.
Emlékezetes este volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Köszönjük a szervezőknek!

Takács Eszter