2014.04.23. Alumni portrék: Komlós Andor, Baranyai Konrád


Ezúttal két sikeres öregdiákunkat kértük fel, hogy meséljenek arról, hogy milyen út vezetett az egyetem után az igazgatói székbe.

A KTK Alumni Portrék sorozatban a Kar két volt hallgatója, Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és Baranyai Konrád, a Leier Hungária Kft. jánosházi betonelemgyárának igazgatója volt vendégünk 2014. április 23-án.

A nagyon hangulatos beszélgetés során Vendégeink elmondták, hogy fontos területnek tartják a pénzügyet, számvitelt, vállalatgazdaságtant, sőt a munkapszichológiát is, hiszen mindenhol emberekkel kell együttdolgoznunk. Kiemelték az egyetemi évek alatti munkavállalás fontosságát, mely során már korán belepillanthatunk a gyakorlatba és külön felhívták a diákok figyelmét a nyelvtudás fontosságára.

Köszönjük öregdiákjainak, hogy elfogadták meghívásunkat és a vendégeknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt.

A házigazda:
Dr. Szóka Károly egyetemi docens
NYME KTK Alumni projektvezető