2013.11.27. Sikeres indiai nap a KTK-n


Őexcellenciája Shri Malay Mishra India magyarországi nagykövete 2013. november 27-én szerdán a Közgazdaságtudományi Kar meghívására Sopronba látogatott.

A látogatás alkalmából Indiai Nap került megrendezésre, melynek keretében a Nagykövet Urat fogadta dr. Fodor Tamás Sopron város polgármestere, megbeszélést folytatott prof. dr. Faragó Sándorral, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorával, valamint Sopron város és térsége gazdasági képviselőivel.
Öt órakor az Égzengő zenekar műsorával vette kezdetét a nagyközönség előtt is nyitott rendezvény a Közgazdaságtudományi Kar Aulájában.
Dr. Fábián Attila, a Közgazdaságtudományi Kar Dékánja köszöntötte a meghívottakat, majd Nagykövet Úr nagy sikerű előadást tartott „Innováció és befektetések Magyarországon” címmel. Előadásában beszélt arról, hogy szeretné, ha az indiai-magyar gazdasági kapcsolatok erősödnének. Véleménye szerint Bécs és Pozsony közelsége alkalmassá teszi városunkat és a régiót ipari együttműködésekre. Megemlítette, hogy bár indiai diákok tanulnak hazánk más egyetemein, de a Nyugat-magyarországi Egyetemen jelenleg még nincsenek indiai hallgatók és magyar diákok sem tanulnak India felsőoktatásában. Előadásában kitért az ősi indiai orvoslásra, az Ayurvedara. Beszélt arról, hogy a jövő évben Ayurveda orvoslással foglalkozó szakember fog Indiából Magyarországra érkezni. Nagykövet Úr szeretné, ha az Ayurveda oktatása megkezdődhetne Egyetemünkön is. 
Az előadás után indiai fotó- és dísztárgy kiállítás, gasztronómiai bemutató, valamint egyéb színes programok fogadták a látogatókat.

Maráczi Rea


A képek megtekinthetők itt >>