2013.09.27. Kutatók éjszakája – Kavalkád a Közgázon


Az idei évben ismételten bekapcsolódott a Kutatók Éjszakája európai programsorozatba az NYME Közgazdaságtudományi Kara.

A kicsiket először is mesedélután várta, ahol Herczeg professzor úr könyveiből hallgathattak meg élménydús, vidám előadást Szőcs Erika művésznő tolmácsolásában, majd alkotókészségüket, kézügyességüket tehették próbára számos kézműves foglalkozáson: dekorálhattak lufit, készíthettek névjegykártyát, festhettek, színezhettek, ragaszthattak…
Közben természetesen a nagyobbak sem unatkoztak. Matematikai, statisztikai, műveltségi teszteken próbálhatták ki, hogy vajon mennyire tájékozottak ezekben a kérdésekben. Játszhattak tőzsdejátékot is, de aki nem merészkedett ilyen „messzeségbe”, az a családi költségvetés útvesztőiben merülhetett el egy társasjáték keretében.
Az emeleti előadóteremben a Kar oktatóinak, kutatóinak, valamint meghívott vendégeknek köszönhetően betekinthettek a látogatók a „tudósok” mindennapi munkájába is: szó került matematikáról, zenéről, diplomáciáról, bankszektorról; sőt még egy interaktív politikamentes választási játékot is játszottak a legkitartóbbak. A GEKSZ lelkes hallgatóinak segítségével pedig minden betérő megismerhette az épület történetét, bejárhatta a tan- és előadótermeket, irodákat, könyvtárat rejtő folyosókat.
Este már a fiataloké, felnőtteké volt az egész épület. A megjelent érdeklődők oktatásszervezéssel foglalkozó kollégáinktól választ kaptak a felvételit, egyetemi életet érintő kérdéseikre.
A napot pedig Horváth Ábel, zeneiskolás tanuló (HJAMI) szívet melengető zongoraelőadása zárta.
Élményekkel gazdagodva távozhatott, aki a Közgazdaságtudományi Karon részt vett a Kutatók Éjszakája programjain.

Bischof Annamária