2013.09.04. Központi tanévnyitó ünnepség


Központi tanévnyitót tartott a Nyugat-magyarországi Egyetem a Közgazdaságtudományi Karon. Összesen 2600 elsős kezdte meg tanulmányait az egyetem karain, ebből 1950-en államilag finanszírozott formában.


"...Az idő sürget. A jövő az, ami szembe jön velünk. Nem térhetünk ki előle. Deák Ferenc gondolatát ez alkalomra kissé átformálva mondom, hogy csak azt veszíthetjük el, amiről önként lemondunk! 
Munkatársaink, az egyetemi hallgatók az idei tanévnyitón is együtt indulnak útnak, jó reményekkel, bizakodva. Hiszem, hogy átalakuló vállalkozásunkhoz „kell egy csapat!”, hogy van egy csapat. Bízom abban, hogy a Kar belső kohéziójának erősödése, a kollegiális együttműködés, a hallgatók támogatása révén erősíteni fogjuk itthon és külföldön egyetemünk, karunk hírnevét és megbecsülését.

Kollégáim és a magam nevében, Egyetemünk Karainak, tanárainak, dolgozóinak és hallgatóinak az új tanévhez, a közös tettekhez is erőt és jó egészséget kívánok!"

Ezekkel a szavakkal köszöntötte dr. Fábián Attila, a Közgazdaságtudományi Kar új dékánja az elsősöket.

Kisalföld – Gosztonyi Miklós

Linkek:

Dr. Fábián Attila dékán beszéde >>

A Kisalföld cikke >>