2013.05.07. Prof. Dr. Balázs Judit: Az iszlám szerepe napjainkban – TÁMOP előadás


Prof. Dr. Balázs Judit előadása alapvetően az iszlám bemutatását, keletkezését, jelenlegi szerepének tárgyalását tűzte ki célul. Az alábbi gondolatok kerültek részletesebb kifejtésre.

 

A nagy világvallások sorában az iszlám keletkezett legutolsóként, ez ad magyarázatot arra, hogy az iszlám „fejlettségét” tekintve emlékeztet a középkor keresztény világára. A keresztény Európában nem voltak beható ismereteink az iszlámról. A vallás aranykora, az iszlám reneszánsza a VIII-XIII. századig terjedő időszakra tehető. Az iszlám kultúra ebben a korban maradandót alkotott mind mérnöki, tudományos, oktatási, gazdasági, művészi téren is, amiből a későbbi századokban Nyugat is profitált. A virágzó évszázadokat hosszú stagnálás követte, az arab világ a hódításra berendezkedett Oszmán Birodalom részévé vált.
Az I. majd II. világháború után, a kétpólusú világrend kialakulását követően a világérdeklődés középpontjában a fegyverkezési verseny, a hidegháború állt. 1924–1979 között az iszlámnak nincs saját történelme a Nyugat által uralt globalizálódó világban. Az iráni iszlám forradalom után a világ – elsősorban az Egyesült Államok – érdeklődése Teherán felé fordult és az iszlámban nagy veszélyt vélt felfedezni. Európát elözönlötték a bevándorlók. A multikulturális együttélés soha nem látott problémákat vetett fel. Európa muszlim lesz?

Takács Eszter