2010.03.10. Ilyenek vagyunk 15 éve


A Hallgatói Önkormányzat idén is meghirdette az „Ilyenek vagyunk” elnevezésű videópályázatot. 

 

Az idei pályázat kapcsán, a zsűri úgy ítélte meg, hogy a megszokottnál nehezebb témát  megfogalmazó pályázati kiírásnak egyik pályázó sem tett maradéktalanul eleget, habár a pályamunkákat igen nagyra értékelte!

A zsűri nagy örömmel üdvözölte és kiemelten hasznosnak tartja ezt a pályázati lehetőséget, és javaslatokat fogalmazott meg a pályázati kiírás jövőbeni pontosítását, különböző belső kategóriák megfogalmazását illetően.

A Hallgatói Önkormányzat a jövőben is támogatni fogja az Ilyenek vagyunk.... pályázat kiírását, és lelkesen buzdítja a hallgatókat minél több, és minél jobb pályamű elkészítésére és leadására!

A közönségszavazás eredménye:

  1. Összesen 365-en szavaztak, köszönjük, hogy megtisztelték az alkotókat! Az eredmények és a szavazók megjegyzései: Fliegauf Dániel munkája : 113 szavazat (30.96%) "A filmet nézve az jut az eszembe, hogy milyen jó is itt diáknak lenni."
  2. Vincze Eszter – Jakubik Zsolt munkája: 103 szavazat (28.22%) "Nagyon szép munka, különösen jó, ahogy több téma köré csoportosítja az emlékeket, van rendszere, koncepciója, a képi megoldása igényes."
  3. Tanai Balázs – Kovács Attila – Hockstock András – Pinter Balázs – Okkel Zsolt munkája: 101 szavazat (27.67%)  "Muszáj volt megnéznem többször is, annyi poén van benne amit nem lehet elsőre felfedezni! Le a kalappal az alkotók előtt!"
  4. Pirger Tamás – Kulbert Gábor munkája: 48 szavazat (13.15%) "Remélem ők kapják a közönségdíjat, mert jópofák, eredetiek voltak!"

2. helyezett: Tanai Balázs – Kovács Attila – Hockstock András – Pinter Balázs – Okkel Zsolt munkája

2. helyezett: Vincze Eszter – Jakubik Zsolt munkája

3. helyezett, Közönség díjas: Fliegauf Dániel munkája

3. helyezett: Pirger Tamás – Kulbert Gábor munkája