Mint-A-Parlament – szimulációs játék


Egyetemistaként megérteni a magyar közélet és politika kihívásait, összetett feladat.

 

A Mint-a-Parlament szimulációs játék célja éppen ezért abban rejlik, hogy az egyetemisták átéljék és megismerjék testközelből a törvényhozók munkáját, és kipróbálhassák magukat a képviselők szerepében. Ezáltal elméleti ismereteiket a gyakorlatban kamatoztathatják. A Mint-a-Parlament egy ideális helyzetet modellez, ahol a képviselők (egyetemisták) konszenzusra törekednek egy-egy vita során. A csoportok egy fiktív frakcióprofillal és egy a frakció által készített törvényjavaslattal tudnak jelentkezni a programra. A benyújtott törvényjavaslatok közül egy kerül kiválasztásra, melyet a szakmai zsűri által legjobbnak talált hat csoport vitathat meg a parlamenti ülésnapon.

Az egy hónapos felkészülési idő alatt a frakcióknak lehetőségük van a tárgyalt törvényjavaslathoz egy-egy módosító javaslatot írni, egyeztetni a frakciók közötti együttműködésekről, megválasztani az Országgyűlés tisztségviselőit, valamint a bizottságok elnökeit. Az ülésnapon sor kerül a törvényjavaslat általános vitájára, majd bizottságokban a módosító javaslatokat tárgyaló részletes vitára, frakcióülésekre, végül a zárószavazásra. A program végén a részt vevő csoportok sajtótájékoztatót tartanak, és véleményt nyilvánítanak a meghozott új törvényről.

Jelentkezési határidő: 2021. november 12. (péntek) 9:00.

Felhívás, további részletek >>>

Adatlap a jelentkezéshez >>>