A turizmus szektor képviselői Párizsban a Fenntartható Turizmusért

csoportkép

Európai és nemzetközi szervezetek képviselői, politikusai, iparági képviselői, projektmenedzserei, akadémikusai, tervezői, befektetői és vállalkozói találkoztak a PM4SD által szervezett 6. Nyári Egyetemen Párizsban október 9. és 12. között. A delegációk előadásokon, gyakorlati workshop-on és tréningeken vettek részt, valamint tapasztalatikat is megosztották egymással a világ egyik, a fenntartható turizmus szempontjából legkiemelkedőbb célpontjában, a párizsi Villages Nature Paris-ban.

Karrierlehetőségek, szükséges szakismeretek és lehetséges stratégiai szövetségek

Európai és nemzetközi szervezetek képviselői, politikusai, iparági képviselői, projektmenedzserei, akadémikusai, tervezői, befektetői és vállalkozói találkoztak a PM4SD által szervezett 6. Nyári Egyetemen Párizsban. A delegációk előadásokon, gyakorlati workshop-on és tréningeken vettek részt, valamint tapasztalatikat is megosztották egymással a világ egyik, a fenntartható turizmus szempontjából legkiemelkedőbb célpontjában, a párizsi Villages Nature Paris-ban.

A PM4SD 2018. évi nyári egyeteme, amit október 9. és 12. között tartottak, egy jelentős Európai Uniós esemény, amit együttműködésben a Federturismo Confidustria által kordinált Next Tourism Generation Alliance konzorciummal rendeztek meg. A választott téma: “Szakismeretek, karrierlehetőségek és stratégiai együttműködések a fenntartható turizmusért” nagymértékben hozzájárult a Next Tourism Generation Alliance (NTG) projekt következő fázisának eléréséhez és a projekt kimeneteleihez is azzal, hogy a szakismeretek egy stratégiailag új tervezet (blueprint) megközelítését definiálta az ágazati együttműködők felé. A tervezett stratégia megoldást nyújt a turizmus és vendéglátás terén jelentkező szakismereti hiányosságok, rések lefedéséhez.

csoportkép

Az esemény alatt a delegációkra a vitaindító előadások, a gyakorlati workshopok, tréningek és tapasztalatok egymással történő megosztása mind-mind inspirálólag hatottak: a desztinációktól a témaparkokig és látványosságokig, számos előadást tartottak olyan szervezeteket és látnivalókat érintve, mint az AirFrance-KLM, Villages Nature Paris, Disneyland Paris, az Eurail Group, Bluestone Wales, Colorado Város, UN Environment, One Planet Living és a Blue Community, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az esemény szervezése az NTG projekttel együttműködésben történt, partnerségben az Alapítvány az Európai Fenntartható Turizmusért-tel (FEST), az Európai Utazási Bizottsággal (ETC) és a The Blue Community Consortium and Villages Nature ® Paris-val.

A Next Tourism Generation Alliance Nyári Egyetem párizsi Disneyland-be tett látogatása a fenntarthatóság kérdésére hívta fel a figyelmet, a környezeti elkötelezettség, a vízkezelés és a hulladékgazdálkodás tekintetében. Akik ehhez a tanulmányi látogatáshoz nem tudtak csatlakozni, azok a Nyári Egyetem során számos kiránduláson vehették részt, megismerve a Villages Nature természetvédelmi szerepét és tevékenységét. Ez azt jelenti tehát, hogy a Nyári Egyetem kiváló lehetőséget biztosított a résztvevőknek ahhoz, hogy közvetlenül az iparági vezetőktől tanuljanak, megismerve az innováción és technológián keresztül a fő fenntarthatósági kérdéseket. Ez az innovatív nézőpontú Nyári Egyetem tehát a fenntarthatóság felé irányította a delegációk és más résztvevők, mint az NTG projekt lehetséges új partnerei figyelmét és támogatását is.

A Next Tourism Generation Alliance-ról ()
Az NTG az első olyan európai együttműködés és szövetség, ami transzformatív együttműködés kialakítását célozza az oktatás, a kormány és az ipar között, a szakképzettség és karrier terén, öt kulcsfontosságú idegenforgalmi ágazatban: vendéglátásban, az élelmiszer- és italellátásban, utazási irodák és utazásszervezők tekintetében, a látványosságok és a desztináció-menedzsment területén.

Next Tourism Generation Alliance partnerek
Nyolc európai országból a konzorcioum tagjai: Federturismo Confindustria, UnionCamere (Olaszország), Cardiff Metropolitan University, People 1st (Egyesült Királyság-Wales), Alicante University, CEHAT (Spanyolország), Varna University of Management (Bulgária), University of Sopron, VIMOSZ (Magyarország), Breda University of Applied Sciences, ATLAS (Hollandia), Deutsches Seminar für Tourismus (Németország), Dublin Institute of Technology (Írország), and Eurogites.

Dokumentum letöltése.

Plakátok letöltése - 1. kép, 2. kép.