2020.09.14. XIV. Soproni Pénzügyi Napok




Októberben ismét Soproni Pénzügyi Napok.



Az idén 14. alkalommal megrendezésre kerülő konferencia fő témája: „Gazdaságvédelem és pénzügyi kiutak”.


2020. október 1-jén és 2-án a karon ismét megrendezésre kerül a szokásos, őszi pénzügyes konferencia. A kétnaposra tervezett konferencia központi témája a gazdaságvédelem és pénzügyi kiutak, a magyar gazdasági pálya. Természetesen a szakemberek mindkét nap aktuális információkat hallhatnak az adózási, számviteli szakmához kapcsolódóan.

A rendkívül izgalmas témát egészíti ki a csütörtöki és pénteki kreditpontos szakmai továbbképzés, illetve a csütörtöki tudományos szekció, ahol PhD-hallgatók és oktatók, kutatók mutatják be szakmai területeiket, kutatásaikat. Az itt elhangzó előadások teljes anyagát tartalmazó cikkeket a szervezők ISBN számmal ellátott kötetben jelentetik meg.

A rendezvényen előad többek között Parragh Bianka a Monetáris Tanács tagja, Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke, Besesek Botond a PM helyettes államtitkára, Balog Ádám elnök-vezérigazgató (MKB Bank Zrt.) és Szabó István igazgató (OTP Bank Zrt., Agrárágazati Igazgatóság).

A jelentkezők – ahogy már a korábbi években is – kreditpontot kaphatnak a részvételük után.

További információ, jelentkezés a konferencia oldalán: http://spek.hu/index.php?page=konferencia_2020_XIV_soproni_penzugyi_napok

Szóka Károly
egyetemi docens